Az Irakból menekülő kisebbségek bizonytalansággal és igazságtalansággal kerülnek szembe – új jelentés

24 September 2009

Az Irakból menekülő kisebbségek bizonytalanságnak vannak kitéve, vallási és kulturális identitásukat a kihalás veszélye fenyegeti, miközben menedéket keresnek a környező országokban és Nyugat-Európában, állítja jelentésében a Minority Rights Group International.

A jelentés szerint azok, akik gyökereiket elhagyva Irakból Európába menekülnek, többnyire igen veszélyes útnak teszik ki magukat, aztán gyakran szigorú bevándorlási politikával, megkülönböztetéssel és adott esetben kiutasítással szembesülnek.

Az iraki menekültek között aránytalanul nagy számban jelennek meg a kisebbségek - ez az arány a menedéket adó országtól függően 15 és 64 százalék között van. Az ilyen etnikai vagy vallási kisebbségek között vannak a keresztények, a cserkeszek, a mandeánok, a shabakok, a türkmének és a jazidik.

“A gyakran vallási és kulturális indíttatású támadások miatt a kisebbségek arra kényszerülnek, hogy elhagyják Irakot, azonban semmi nem garantálja, hogy biztonságba kerülnek, miután átlépik az országhatárt.”, mondja Carl Soderbergh, az MRG kommunikációs igazgatója.

“Számos európai ország utasítja el az Irakból érkezők menedékkérelmét és küldi vissza őket az országba annak ellenére, hogy a kisebbségeket érő támadások bizonyos területeken növekedtek”, tette hozzá.

Svédország például számos menekült menedékkérelmét elutasította, és a menekülteket visszaküldte Irakba. A keresztények esetében például az volt a hivatkozási alap, hogy Irak egyes részei biztonságosak számukra. Az Egyesült Királyságban és más európai országokban szintén megindult egy kiutasítási hullám.

Bizonyos menedékjogot biztosító országok integrációs politikája is negatív hatással van az iraki kisebbségekre, mert nem teszi lehetővé, hogy az egy közösséghez tartozó menekültek egy településen éljenek. Ennek következtében viszont nehezebben tudják megőrizni kulturális identitásukat és vallási szokásaikat.

“Néhány közösség annyira szétszóródik, hogy emiatt vallási és kulturális szokásait a kihalás veszélye fenyegeti. Ebben a helyzetben vannak a mandeánok is, akik néhány ezren élnek világszerte. Kultúrájuk örökre eltűnhet”, mondja Soderbergh.

Az Irakkal szomszédos Szíria és Jordánia az iraki menekültek gyakori célállomása, és ez a kisebbségek esetében is igaz. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) becslése szerint 2 millió menekült hagyta el az országot, közülük körülbelül 1,1 millió Szíriába és 450 000 Jordániába.

Bár Jordánia és Szíria nagyszámú iraki menekültnek adott otthont, sokuk helyzete mégis bizonytalan, mert nem tudják megoldani lakhatásukat, vagy nem kapnak munkavállalási engedélyt. 2007 óta mindkét ország szigorított vízumpolitikáján, amely még nehezebbé teszi a legális tartózkodást az irakiak számára.

A jelentésben számos Irakból menekült kisebbség vallomása olvasható. A menekültek beszámolnak az őket ért erőszakról és traumáról, és elmondják, miért nem akarnak visszatérni az országba.

“Soha nem megyünk vissza, az lehetetlen. Meg fogunk halni, ha visszamegyünk. [...] Ha Irakban akarsz maradni, két lehetőséged van: vagy áttérsz az iszlámra vagy megölnek. Emiatt Irakban számunkra nincs jövő”, mondja egy iraki mandeán, aki a svédországi Södertälje-ben kért menedékjogot.

A teljes beszámoló letölthető

Jegyzet a szerkesztőnek –

  • A Bizonytalan menedék, elképzelhetetlen visszatérés: menekülő iraki kisebbségek (Uncertain Refuge, Dangerous Return: Iraq's Uprooted Minorities) című jelentést Preti Taneja és Chris Chapman írta. Az MRG 2009. szeptember 24-én teszi közzé az anyagot.
  • Ha információt szeretne gyűjteni az iraki kisebbségek helyzetéről, nézze meg az Asszimiláció, kivándorlás, kiirtás: az iraki kisebbségek helyzete 2003 óta című jelentést, illetve az MRG online adatbázisát a kisebbségekről.
  • A jelentés egy Irakban, Jordániában, Szíriában és Svédországban lefolytatott kutatáson alapszik, és számos személyes beszámolót tartalmaz.
  • A sajtóközleményhez az Egyesült Királyságban, Németországban és Svédországban élő iraki kisebbségek helyzetéről szóló mellékletet csatoltunk.
  • A Minority Rights Group International (MRG) az etnikai, vallási, és nyelvi kisebbségek és őslakosok jogaiért küzdő, nem-kormányzati szervezet.

További információért, és embargó előtti előzetes példányért forduljon az MRG Európa sajtófelelőséhez:

Sebály Bernadett
T: + 36 1 327 7032
M: + 36 70 217 2601
E:

Search News: