Pakisztánnak garantálnia kell a hazatérő pastu és más kisebbségek biztonságát – új gyorsjelentés

11 August 2009

2009. augusztus 11.

Több százezer, pastu vagy más kisebbséghez tartozó ember tér vissza a Szvat-völgybe és a Buner körzetbe, ezért a pakisztáni kormánynak garantálnia kell a térség biztonságát, és hosszú távú fejlődésének lehetőségét, hiszen elsősorban ezek hiánya kényszeríthette menekülésre a kisebbségeket, írja a Minority Rights Group International (MRG) augusztus 11-én megjelenő gyorsjelentésében.

Mark Lattimer, az MRG ügyvezető igazgatója szerint az északnyugati területeken élő kisebbségek a pakisztáni hadsereg és a tálibok között rekedtek. “Pakisztánnak és a nemzetközi közösségnek most lehetősége nyílik arra, hogy a pastu és más kisebbségek támogatásával stabilitást teremtsen, és segítsen újjáépíteni a közösségeiket”, tette hozzá.

A Pakisztán: Veszélyben vannak a kisebbségek északnyugaton című gyorsjelentés szerint a tálibok kiűzése után a pakisztáni kormánynak és a nemzetközi közösségnek egyedülálló lehetősége nyílik arra, hogy kezelje a kisebbségek problémáit, ezért erőforrásokat kell csoportosítania a térségi oktatás és egészségügy fejlesztésére, és a rendőrség és a bírósági rendszer megújítására.

Az MRG a Szvat-völgyből és a Buner körzetből kitelepítettekkel készített interjút, melyek azt bizonyítják, hogy a táborokban több százezer ember él szörnyű körülmények között, félelemben, katonáktól megfélemlítve.

A tálibokhoz köthető csoportok hosszú ideje próbálják kijátszani az állam ellen a pastukat ért sérelmekből keletkezett feszültséget, ami azért is lehetséges, mert az állam nem biztosított megfelelő életkörülményeket, és nem védte meg a kisebbséget a rosszul működő és korrupt bíróságoktól. A pastuk és más kisebbségek, így a keresztények és a szikhek is további erőszaknak voltak kitéve, amikor a tálibok hatalomhoz jutottak az Északnyugati Határtartományban.

A jelenlegi felmérések azt mutatják, hogy a pastu többség ellenére a tálibok támogatottsága Pakisztán egészével összehasonlítva alacsonyabb az Északnyugati Határtartományban.

2009 májusában a pakisztáni hadsereg megtámadta a tálibokat. Megközelítőleg 2,5 millió, többnyire a pastu kisebbséghez tartozó ember menekült el ezeknek a hadműveleteknek a hatására. Míg számos, a Szvat-völgyben és a Buner körzetben élő lakos támogatta a kormány erőfeszítéseit, a katonai hadműveletek eredményeképp mégis lerombolták otthonaikat, üzleteiket, középületeiket és infrastruktúrájukat.

2009 július eleje óta megközelítőleg ötszázezren tértek vissza, ám mivel Pakisztán folytatja a katonai hadműveleteket, fennáll annak a veszélye, hogy a belföldön kitelepítettek száma a továbbiakban növekedni fog. A legrosszabb forgatókönyv szerint az is megtörténhet, hogy több százezer ember él majd táborokban, mert a további harcok közepette lerombolták házaikat és nem biztonságos visszatérni otthonaikba, vagy, mert nem kapnak elég támogatást az újjáépítéshez.

Május 22-én az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) felhívást tett közzé, hogy donorokat találjon 543 millió US dollár értékű támogatásra. Június 29. óta az ENSZ a kért összeg kevesebb, mint 38 százalékát kapta meg a donoroktól.

„A nemzetközi közösségnek ez idáig nem sikerült teljesítenie a belföldön kitelepítettekkel foglalkozó segélyszervezetektől érkező követeléseket. Pakisztánnak és a nemzetközi donoroknak válaszolniuk kell, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát”, mondta Lattimer.

Jegyzet a szerkesztőnek

Click here to read or download the full briefing (English)

• Pakisztán etnikailag sokszínű ország, a népesség 44,68%-a pandzsábi, 14,1%-a szindi, 15,42 %-a pastu, 7.57%-a mohadzsir, 3.57%-a beludzsi. A népesség nagy része muszlim (75% szunnita, 20% síita), míg a többi vallási kisebbség a népesség 5%-át teszi ki, beleértve az 1,59% keresztény, és 1,6% hindu népességet. További információkért tekintse meg az MRG virtuális könyvtárát: http://www.minorityrights.org/?lid=5615

• A Minority Rights Group International az etnikai, vallási, és nyelvi kisebbségek és őslakosok jogaiért küzdő, nem-kormányzati szervezet.

• A Pakisztán: Veszélyben vannak a kisebbségek északnyugaton című gyorsjelentés innen tölthető le: http://www.minorityrights.org/8045/briefing-papers/pakistan-minorities-at-risk-in-the-northwest.html 

További információért, vagy interjúegyeztetésért forduljon az MRG sajtófelelőséhez:

Sebály Bernadett
M: +36 70 217 2601
E:

Interjúlehetőségek:

London: Mark Lattimer, az MRG ügyvezető igazgatója

Kambodzsa: Jared Ferrie, a Pakisztán: Veszélyben vannak a kisebbségek északnyugaton című gyorsjelentés szerzője
T: +855 8935 6641
E:

Pakisztán: Ashar Dean, Fejlesztési Programfelelős - Pesavar
T: +92 (0) 300 8590 545
E:

Pakisztán: Ahmad Salim, Koordinátor, Dél-Ázsiai Kutatóközpont
T: +92 (0) 300 554 4163
E:

Share This Page

Search News: