Az Európai Uniót elnöklő Magyarországnak minél előbb ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák ellen elkövetett rasszista indíttatású zaklatásokat, mondja az MRG
24 March 2011
A Minority Rights Group (MRG) aggodalmát fejezte ki a gyöngyöspatai romák megfélemlítése és az őket ért rasszista indíttatású zaklatások miatt, amit a félkatonai Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és az informálisan szerveződő védelmi csoport, a Betyársereg tagjai követtek el a napokban.
A Szebb Jövőért több mint két héten keresztül vonultatta fel járőreit Gyöngyöspatán. Az egyesület egyenruhás tagjai a boltok előtt strázsáltak, a kertjükbe való visszahúzódásra utasították, sértegették a romákat, bementek az iskolákba, szóbelileg bántalmazták a roma gyerekeket és a roma betegeket a várótermekben. A megfélemlítésben a Betyársereg is segédkezett, tagjai kutyák kíséretében, fejszével és ostorral felfegyverkezve mutatkoztak.
A kormánynak eleget kell tennie nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek, és meg kell védenie roma állampolgárait az egyre fokozódó faji alapú ellenségeskedéstől, közölte az MRG. A hivataloknak bűnvádi eljárást kell indítaniuk, és bíróság elé kell állítaniuk azokat, akik részt vettek a zaklatásban.
"Az Európai Roma Keretstratégia elfogadásában európai uniós szinten vezető szerepet játszó magyar kormánynak határozottan és nyilvánosan el kell utasítania a gyöngyöspatai roma kisebbség zaklatását," mondta Neil Clarke, az Európa és Közép-Ázsia Program vezetője. "A kormánynak továbbá meg kell szüntetnie a félkatonai és az önjelölt védelmi csoportok burjánzását."
A Szebb Jövőért március 1-én a "rendcsinálás" szándékával érkezett Gyöngyöspatára. Öt nappal később a Polgárőr Egyesülethez és a feloszlatott Magyar Gárdához is kötődéssel bíró Jobbik tüntetést szervezett, amely tovább szította a kedélyeket a 4-500 fős roma lakosság ellen.
A beszámolók szerint azon az estén több mint ezer tüntető vonult végig fáklyákkal és zászlókkal a romák lakta, szegregált településrészeken. A felvonulás során a Jobbik helyi képviselője a megfélemlített romák képviselőivel aláíratta az Együttélési Szabályzatot, a romák iskolai, bolti és utcai viselkedését szabályozó magatartáskódexet.
Számos roma lakos arról számolt be, hogy a zaklatások miatt állandó félelemben kell élniük, inkább meghúzódnak otthonukban, mert félnek kimenni az utcára. A szülők nem engedik el a gyerekeiket az iskolába egyedül, és a megfélemlítés és zaklatás következtében sok gyermek van sokkos állapotban. Március 11-én a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke nyílt levélben a magyar kormány közbelépését sürgette.
Különösen felháborító, hogy a rendőrség figyelmen kívül hagyta a romáktól érkező bejelentéseket és a folyamatos fenyegetések ellenére sem biztosít megfelelő védelmet. Beszámolók szerint a rendőrség a zaklatások során nem járőrözött a romák lakta településrészeken.
"Tűrhetetlen, hogy a jelek szerint a rendőrség nem tesz eleget jogi kötelezettségeinek, és nem védi meg az ország állampolgárait a rasszista indíttatású zaklatástól," mondta Clarke. "A kormánynak azonnali lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy a rendőrség megfelelően járjon el a romákkal szemben, és az esetleges rasszista indíttatású esetek vizsgálhatósága érdekében be kell vezetnie egy szisztematikus és átfogó figyelőrendszert."
Magyarország jogi kötelezettségei közé tartozik, hogy jogszerűtlennek nyilvánítson és betiltson minden olyan szervezetet, illetve egyéb szervezett és minden propaganda jellegű tevékenységet, amelyek a faji alapú megkülönböztetést népszerűsítenék vagy arra uszítanának; az ilyen jellegű szervezetekben való részvételt vagy tevékenységet a törvény szerint büntethető cselekménynek minősítsen; és garantálja a személyek biztonsághoz való jogát és az állami védelmet erőszak vagy testi bántalmazás ellen, függetlenül attól, hogy kormányzati tisztviselők, egyének, vagy intézmények követik el azt.
"Március 21-e a Rasszizmus Elleni Küzdelem Világnapja, amely, a gyöngyöspatai romák esetében is, a kisebbségek üldöztetésére és zaklatására hívja fel a figyelmet," tette hozzá Clarke.
Jegyzet a szerkesztőnek
1. Az MRG tagja az Európai Roma Politikai Koalíciónak (European Roma Policy Coalition, ERPC). Itt elolvashatja az Európai Bizottságnak benyújtott, az Európai Roma Keretstratégiáról kifejtett álláspontunkat.
2. Az MRG számos akciót szervez az európai szintű rasszizmus elleni akcióhéten. Eseményeinkről itt tájékozódhat.
3. A Minority Rights Group International (MRG) az etnikai, vallási, és nyelvi kisebbségek és őslakosok jogaiért küzdő, nem-kormányzati szervezet.
További információért vagy interjú-egyeztetésért forduljon az MRG sajtófelelőséhez:
Sebály Bernadett
M: +36 70 217 2601
E: